Ugrás a tartalomra

Sándor-palota

leguan küldte be January 1, 2015 időpontban
Létrehozás
1803
Létrehozás intervallum
- 1806

A budavári hajdani katonai szertár (Zeughaus) és karmelita templom (később Várszínház) közötti korábbi laktanya telke 1803-ban került a Sándor grófi család tulajdonába. Az itt, 1803 és 1806 között, Pollack Mihály és Johann Aman tervei alapján épült, klasszicista stílusú palotában született 1805-ben Sándor Móric, az „ördöglovas”. Ő mint a család utolsó férfi tagja 1831-ben a palotát eladta a Pallavicini családnak. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését  és Haynau katonai parancsnokságát követően a polgári és katonai kormányzónak kinevezett Albert (Albrecht)  főherceg rezidenciája lett az épület (1851-1856 között).

Ez adhatta az ötletet Andrássy Gyula miniszterelnöknek, hogy a reprezentatív épület  a mindenkori miniszterelnök rezidenciája legyen. Így 1867-ben a magyar állam kibérelte, majd 1881-ben végleg megvásárolta a palotát, első lakója maga Andrássy volt. Őt (kisebb megszakításokkal) egészen 1945-ig követték utódai, összesen 16-an.

Ybl Miklós tervei szerint 1867-ben az épület belső átalakításaira, 1885-ben a dunai oldal déli részén addig álló télikert helyén öntöttvas lábakon álló terasz  létesítésére került sor. 1927-28-ban Hikisch Rezső tervei alapján belső átalakítások történtek.  1942-43-ban az Ybl-terasz helyett az egész dunai oldalon végighúzódó kőoszlopos teraszt hoztak létre. Az 1946-os romeltakarítás során a keleti szárny aszimmetriáját okozó II. emeletet és a teraszt lebontották.

A második világháborúban szinte teljesen megsemmisült az épület, majd egy csupán állagmegóvó helyreállítást követően sokáig múzeumi raktárnak használták. Turisztikai szempontokat érvényesítő külső tatarozására csak 1989-1990-ben, teljes (külső és belső) helyreállítására pedig 2000-2002-ben került sor. 2003 óta Magyarország mindenkori köztársasági elnökének rezidenciája, egyben a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) székhelye.

Tervezte
Pollack Mihály és Johann Aman
Cím

Deák Ferenc tér 9-10
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok